Külső bizottságok

A KHT saját tagjaiból álló, belső bizottságokon kívül két külső bizottság segíti a kari közéletet. Tagjait a KHT pályázat útján választja a kar hallgatói közül, míg a bizottságvezetők a KHT tagjai közül kerülnek ki. Ezen az oldalon megismerhetitek a bizottságok tagjait és tevékenységét. További információért keressétek bizalommal a bizottságvezetőt!

Gazdasági Bizottság

A Gazdasági Bizottság (GB) segíti az öntevékeny körök és a kari rendezvények gazdálkodását.  Tagjai segítik a köri gazdaságisainak munkáját. Ők tartják a kapcsolatot a Műegyetemi Ijfúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (MISZ) munkatársaival, felügyelik a költségvetések alakulását, és közvetítik a körök gazdasági kérvényeit a KHT felé.

A Kar nagyobb rendezvényeinek pénzügyeivel is így foglalkoznak, így az RB-vel és a rendezvény szervezőivel közösen dolgoznak azon, hogy a jókedv mellett a megfelelő anyagi feltételek is adottak legyenek a VN-en vagy a Gólyatáborban.

Rendezvényszervező Bizottság

A Kari Hallgatói Tanács külső bizottságaként működik a Rendezvényszervező Bizottság (RB), melynek alapvető célja, hogy megteremtse a különböző kari rendezvények anyagi hátterét. A Bizottságba pályázati úton lehet jelentkezni, melyet egy jelöltidőszak követ. Ilyenkor a jelöltek megmutathatják, hogy milyen tehetséggel vannak megáldva a kommunikáció és érvelés terén, hogyan képesek tárgyalni a Cégek képviselőivel. Az RB-nek jelenleg 7 tagja van, akik mindannyian nagyon lelkesen és odaadóan végzik a munkájukat, célunk a megfelelő kapcsolat kialakítása az építőipari cégekkel és képviselőikkel.

Az őszi félév során a mi feladatunk a Szakmai Hét lebonyolítása, melynek keretein belül megrendezésre kerül többek között az országos szinten elismert Hídépítő verseny, a Próbakocka-készítő verseny, Geodézia verseny és a Szakmai vetélkedő. A számos verseny mellett egész héten izgalmas előadásokkal várunk Titeket a Kollégium nagytermében, ahol az országban legkiemelkedőbb építőipari cégek képviselői mutatják be legújabb projektjeiket, illetve technikáikat. És ha mindez nem lenne elég, akár kirándulásra is mehettek, ahol betekintést nyerhettek különböző építkezésekbe illetve a sikeres Cégek mindennapjaiba.

Ha szeretnél Te is kihívásokkal találkozni, és egy remek csapat tagja lenni, itt a helyed!

Czégényi Ákos

Czégényi Ákos

Gazdasági Bizottság vezető

czegenyi.akos@vpk.bme.hu

06/20 270 1260 (9-18 óra között)

Rendezvényszervező Bizottság vezető